Okostelefon, okosóra, okos világítás…miért hagynánk ki otthonunk fontos kellékei közül az okoszárat? Nem kérdés: az okos ajtózár az egyik legalapvetőbb felszerelés, amikor eldöntjük, hogy mindenből a modernebbet választjuk elavult elődeik helyett.
Manapság nem feltétlenül divattá, inkább egyfajta hitvallássá vált az okos otthonok kialakítása, vagy már meglévő otthonunk okosabbá tétele. Nyilván ezt mindenki addig tudja megtenni, amíg az anyagi helyzete engedi, ám ha úgy gondolunk rá, mint egyfajta befektetésre, máris átértékeljük a kiadásokat. Nem kell, sőt, nem is lehet mindent egyszerre lecserélni: kezdjük a kisebb dolgokkal és berendezésekkel, és fokozatosan haladjunk a nagyobbak felé. Ám mielőtt nekilátunk, tegyünk fel egy kérdést: van-e értelme okos technológiával felszerelni a lakásunkat, ha az, ami az értékekre vigyáz, nem okos? Eszünkbe jutott valaha, hogy létezik okos bejárati ajtó, vagy épp okoszár? Pedig mindegyik létezik, sőt: óvják is értékeinket, mindemellett kényelmet biztosítanak a használónak. Nézzük, hogy hogyan!
Azt kell mondanunk, hogy a kulcs a jövő zárjához a kezünkben van – mi több, a kezünk maga az. Vége az óriási, táskát lehúzó kulcscsomók korszakának, és többé nem kell emlékezetből kitalálnunk, vajon melyik kulcs melyik zárat nyitja. Van ennél sokkal komolyabb megoldás, mégpedig az okoszár. A technológiai újítások ezen a területen is kézzel foghatók, és ma már nem szükséges kulcsokat hordani magunkkal ahhoz, hogy mindenünket biztonságban tudjuk. A kódszámmal nyitható elektronikus zárakról talán már mindenki hallott, ám létezik egy ennél sokkal egyszerűbb, felhasználóbarátabb megoldás: az ujjlenyomat alapú okos zárszerkezet. Miért óriási az előnye a társaival szemben? Azért, mert a kulcsot könnyű elhagyni, a kódokat pedig nem nehéz feltörni. Az ujjlenyomatunk viszont a sajátunk, abból csak egy létezik, mondhatni, bombabiztos védelmet nyújt, ráadásul mindig nálunk van. Amennyiben szeretnénk, ha okoszár vigyázna értékeinkre, nem kell rögtön ajtót cserélnünk, ezek az eszközök könnyedén beépíthetők az éppen aktuális bejárati ajtónkba. Amennyiben vadonatúj okos bejárati ajtónk van, vagy drága biztonsági ajtónk, akkor is felszerelhetők rá az okoszárak, nem kell az ajtót megfúrni, vagy komolyabban átalakítani.
Létezik például a piacon a TSE elektronikus zárbetéte, amelynek a felszereléséhez szakembert sem kell hívni. A hengerzárbetétet, amely egyébként 30/30-as méretű, 60/60-asra is lehet állítani, így biztosan beépíthető minden ajtóba, legyen szó otthoni bejárati ajtóról, egy iroda védelméről, vagy épp egy balatoni nyaraló ajtajáról. Amellett, hogy ezek a zárak rendkívüli biztonságot adnak, több előnnyel rendelkeznek: időjárásállók, könnyű őket kezelni, még gyerekek és idős családtagjaink esetében is, sőt, esztétikusan is néznek ki. Többé nem kell azon aggódnunk, hogy elveszítettük a kulcsainkat, hiszen azok végig nálunk lesznek: az ujjlenyomataink. Talán mindenkinek ismerős a szabadtéri strandolás, amikor törölközővel próbáljuk letakarni értékeinket, melyek között bizony ott lapul vagy az autónk, vagy az otthonunk kulcsa. A pihenés nem felhőtlen, mert valaki biztosan mindig a holmin tartja a szemét, hogy nem nyúlt-e bárki hozzá… az okoszárral ez a probléma is a múlté válhat. Amíg a TSE elektronikus zárbetét vigyáz az értékeinkre, nincs miért aggódnunk!
Az URG WÄCHTER elektronikus ajtózárak jellemzői: biztonság, minőség, megbízhatóság. Sőt, a kényelmet is biztosítja használói számára. Ha Ön is szeretné, hogy a jövő zárja már most a szolgálatába álljon, keressen minket, és segítünk biztonságban tudni otthonát!